JÓ ALAP VOLT A KTMF

– Hogyan került ifjú hölgyként egy műszaki főiskolára a hetvenes évek elején?
– Eredetileg magyar-történelem szakra szeretettem volna jelentkezni, viszont korábbi tanulmányaim alapján azt javasolták, hogy inkább a műszaki pályát válasszam, így végül a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karára adtam be a jelentkezésemet.

 

– Felvették, mégsem ott kezdte meg tanulmányait...
– A kellő pontszámot elértem, helyhiány miatt viszont másik lehetőséget ajánlottak. Akkoriban indult a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola képzése, oda irányítottak át azzal, hogy a későbbiekben tanulmányi eredményem függvényében jó eséllyel visszamehetek a Műegyetemre. Bár az átjelentkezéshez elértem a megfelelő átlagot, egy fantasztikus csapat alakult ki, s nem volt kedvem otthagyni hallgatótársaimat. Így végül a KTMF-en fejeztem be a tanulmányaimat.

 

– A jogelőd intézmény esetében az oktatás akkoriban még három budapesti és egy szegedi helyszínen folyt. Ön nem is járt Győrben főiskolára?
– Épp az utolsó tanulmányi évemben avatták fel a győri épületegyüttest, s ekkor költöztek ide a különböző képzések is, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Budapesten jártam iskolába, de Győrben vettem át a diplomámat 1975-ben.

 

– Térjünk vissza a már említett hallgatótársakra. Milyen volt a nemek aránya a tankörben?
– Ketten voltunk lányok, ám hamarosan – egy vizsgaidőszaknak köszönhetően – egyedül maradtam. Egyáltalán nem zavart a helyzet, jól éreztem magam ebben a közegben. Ráadásul a későbbiekben igen nagy hasznát vettem annak, hogy már főiskolásként is férfiak között kellett megállnom a helyemet. Olyannyira sikerült beilleszkednem, hogy én lettem a tankörfelelős.

 

– Ismerve az életútját, így utólag ez nem is tűnik meglepőnek. Milyen emlékeket őriz a hallgatói évekről?
– Összességében elmondható, hogy a főiskola hasznos alapot adott későbbi tanulmányaimhoz. Kiváló arányban voltak az elméleti és gyakorlati tantárgyak, a fékhengerszerelés éppúgy emlékezetes maradt számomra, mint a jogi előadások. Az oktatók közül hálás szívvel gondolok vissza többek között Csizmadia Évára és Hirkó Bálintra, de a sor tovább folytatható. A matematika és a statisztika oktatását különösen fontosnak tartom, mert ezek alapossága nagymértékben hozzájárult a szakmai pályafutásom alakulásához.

ÚT A CSÚCSRA

– Miként lett egy bölcsésztanárnak készülő üzemmérnökből nemzetközileg elismert pénzügyi szakember, majd fontos beosztású diplomata?
– Első munkahelyem a Volán Elektronika volt, onnan a Compack-hoz kerültem. Itt hamarosan kineveztek közgazdasági titkárnak, amelynek következményeként el kellett végeznem a Közgazdaságtudományi Egyetemet. A pénzügyi területen való elmélyülésemet tovább fokozta, hogy angol nyelvtudásom miatt részt vettem a cég akkoriban kezdődött privatizációs tárgyalásain.

– A nyolcvanas években járunk, amikor nem volt éppen „divatos” dolog angolul tanulni. Ön miként került a kivételezettek közé?
– Mivel a dédmamám Amerikában élt, magától értetődött, hogy megtanulom ezt a világnyelvet, emellett németül is beszéltem fiatal korom óta. Oroszt eleve tanultunk, később pedig a spanyolba is belekezdtem. Sajnos csak angolul beszélek jól. A nyelvismeret fontos tényező volt a pályám során, hiszen az említett tárgyalások által vált világossá számomra, hogy a küszöbön álló privatizációs folyamatok megértéséhez kevés az a közgazdasági tudás, ami itthon elsajátítható, ehhez külföldi tanulmányokra van szükségem. Az elsők között voltam, akik a rendszerváltás idején megszerezték az üzleti világban jelentős MBA (Master of Business Administration) diplomát. Az első évben egy hazai nemzetközi menedzserképzőbe jártam – ez a mai Közép-európai Egyetem elődje –, a következő tanévet pedig az Egyesült Államokban töltöttem. Ekkor már két lányom volt, s amíg tanultam, a férjem tengerészként járta a világot. Eladtam az autómat, odakint kerékpárral közlekedtünk, de kaptam ösztöndíjat, és édesanyám is sokat segített.

– Hazatérve pedig bekerült a pénzvilág közepébe.
– 1991-ben, amikor hazajöttem, a Világbanknál helyezkedtem el, a privát szektor befektetéseiért felelős IFC (International Finance Corporation) hazai képviseletének lettem a vezetője. Egy akkor induló banknál is kínáltak igazgatói állást, csupán az volt a feltételük, hogy keresnek fölém egy férfit főnöknek, mert hát mégiscsak nő vagyok. Természetesen nemet mondtam. Az IFC-nél tíz évet dolgoztam, majd az Ernst&Young Pénzügyi Tanácsadás csoportjához kerültem partner-igazgatóként. 2003-ban az Ernst&Young vezérigazgatója lettem, 2007 januárjától pedig a Magyar Köztársaság Egyesült Királyságokba akkreditált nagykövete vagyok...